Flashmobot tartanak a Belügyminisztérium előtt a tüntető diákok

A magyar közoktatás napja alkalmából flashmobot szerveznek az elégedetlen diákok, hogy kifejezzék a jelenlegi oktatással kapcsolatos véleményüket.

November 22-én 17 órakor diáktüntetők fognak a Belügyminisztérium épülete elé vonulni, hogy felhívják a figyelmet a magyar oktatásügy helyzetére és a jelenlegi oktatási rendszer „áldozataira” – írta meg a HVG.

A meghirdetett flashmob szervezői - akik már a korábbi tüntetéseknek is oszlopos tagjai voltak - szerint „a magyar oktatási rendszernek áldozatai vannak”. A szervezők szerint veszélyben van a jövője:

  • hátrányos helyzetű,
  • sajátos nevelési igényű,
  • mentális nehézségekkel küzdő,
  • kisebbségekhez tartozó,
  • szorongó, kiégett, súlyosan fáradt gyerekek.

A délután kezdődő demonstráción a résztvevők a Kistehén zenekar Csak Kiabálj című dalát fogják elénekelni, majd a minisztérium épülete elé LED-mécseseket és plüssmackókat tesznek, amiket később rászoruló gyerekeknek adományoznak.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.