Nem ők a döntéshozók, ezért nem tudnak mit kezdeni vele: több tankerületben nem vették át a diákok népszavazási eredményeit

Az Egységes Diákfront aktivistái a nemzetközi diáknapon próbálták meg személyesen kézbesíteni közel 115 ember véleményét.

  • Székács Linda

Nem mindenhol voltak hajlandók átvenni az eredményeket, Szegeden például hiába volt ügyfélfogadási idő, nem akarták fogadni az aktivistákat, de még a portás sem szerette volna átvenni a dokumentumokat. Budapesten pedig délután fél kettőkor került sor az átadásra annál a Belső-Pesti Tankerületi Központnál, amely tavaly ősszel több pedagógust is elbocsátott az állásából. Vagyis került volna sor, ha beengedték volna az Egységes Diákfront tagjait, azonban nem tették ezt meg - írja az Egységes Diákfront a lapunknak küldött közleményében.

A diákok november 17-én pénteken, a nemzetközi diáknapon szerették volna átadni az októberben lezajlott 7IGEN-es népszavazás eredményeit tartalmazó dokumentumot a tankerületeknek. Az aHang és az Egységes Diákfront októberben körülbelül 115 ezer ember véleményét gyűjtötte össze az oktatás általuk legfontosabbnak tartott hét kérdésében, amiket a Nemzeti Választási Bizottság különböző okokra hivatkozva nem fogadott el, így hivatalos népszavazást nem írhattak ki rá.

Az utcákon és az interneten zajló akció keretei között a diákok arról kérdezték a 16 éven felüli állampolgárokat, hogy egyetértenek-e azzal, hogy

  • a magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást?”
  • széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett?”
  • a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló oktatási minisztériumot?”
  • a magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os béremelést a pedagógusoknak?”
  • állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát?”
  • az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába?”
  • Pintér Sándor belügyminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre?”

Az eredményeket online formában az ország mind a 60 tankerületébe eljuttatták, a személyes átadás azonban a jelek szerint nem mindenhol sikerült, az aktivisták több esetben is azt a választ kapták, hogy

a tankerületi központok vezetői nem döntéshozók, így nem tudnak mit csinálni közel 115.000 ember véleményével.

Az aHang és a diákok akciói ezt követően is folytatódnak. A Budapesten tartott sajtótájékoztatójuk szerint a "következő hónapokban egymillió üres konzultációs ívet fognak összegyűjteni az oktatás mellett és a hazug propaganda ellen." Ezeket postai úton és személyesen is gyűjteni fogják, aminek folyamatáról a későbbiekben nyújtanak tájékoztatást.

“Elegünk van, hogy a kormány továbbra is semmibe vesz minden szakmai szervezetet, szakszervezetet, diákmozgalmat és oktatási szakértőt. Elegünk van, hogy Magyarországon nem lehet népszavazást tartani olyan kérdésekben, amik egyébként formailag, tartalmilag is megfelelnek a törvényi előírásoknak. Most a hatalom egyik legkedvesebb játékszerén, a nemzeti konzultáción keresztül mutatjuk meg, hogy hányan is vagyunk valójában” - írják.

Hozzászólások

Kérheti az óvoda a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőtől, hogy előbb vigye haza a gyereket?

„Anyuka úgyis otthon van a kistestvérrel, vigye haza ebéd után a nagyobbat” – időről időre találkozhatnak hasonló kéréssel az óvodás gyerekek szülei. De megteheti-e az óvoda, hogy arra kéri a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőket, vigyék haza korábban a gyereküket? És mi történik akkor, ha az intézmény létszámhiányra hivatkozva küldené haza a gyerekeket? Megnéztük, mit mondanak a szabályok.

Lannert Judit: „Furcsa lenne azt mondani, hogy 3 hónapnyi tárcavezetői munka után hátradőlhetek, mint aki jól végezte a dolgát”

Megérkezett az iskolakezdési támogatás első részlete a jogosult családokhoz, a parlamentben azonban továbbra is téma volt, hogy kik és mekkora összeget kapnak. Szűcs Gábor fideszes képviselő szerint a kormány jóval kevesebbet költ a programra, mint amennyit Magyar Péter korábban ígért, és az általános és középiskolások kétharmada kimaradt a támogatásból.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu