Iskolautcává alakítják a Trefort utcát

A Trefort utca zsákutca lesz a Puskin utca felől, a gimnázium előtti tér pedig a diákoké lesz.

  • Tornyos Kata

A Józsefvárosi Önkormányzat Biztonságos Iskolautcák programja keretében a november 27-i héten a Trefort gimnázium előtti utcaszakaszt visszaadja a diákoknak, és elkészül a kerület első iskolautcája – olvasható az önkormányzat honlapján.

Ez azt fogja jelenteni, hogy a Puskin utcából behajthatnak az autók, de a gimnázium vonalában parkolásgátló oszlopokkal zárják le az utcaszakaszt a gépjárműforgalom elől. Ugyanígy a Szentkirályi utca felől is tilos lesz a gépjárművek számára a behajtás. A forgalmi rend kialakítása után padokkal és növénydézsákkal, pingpongasztallal és rögtönzött kültéri tanóra tartására alkalmas részekkel nyílik majd meg a Trefort gimnázium előtti tér.

A Józsefvárosi Önkormányzat 2022 őszén elfogadott egy gyerekbarát koncepciót, amely hat alapelvet fogalmaz meg: tiszta és zöld, élhető és játékos, biztonságos és megtartó, bevonó és megmozgató, gyarapodó és okos, egészséges és aktív kerületet építünk a józsefvárosi gyerekek számára.

A program célja, hogy a kerületben található oktatási intézmények környezete mindenki számára könnyebben és biztonságosabban elérhetővé váljon, miközben csökken a légszennyezettség és a csúcsidőszakokban tapasztalható forgalmi torlódás.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.