Székhez ragasztotta a 8 éves diákot a tanárnő, ez volt az oka

A tanárnő nemcsak ragasztószalaggal kötözte a székéhez a nyolcéves gyereket, hanem a fülét is megrángatta.

Egy tanítónő egy második osztályba járó kisfiút az osztályteremben ragasztószalaggal székéhez kötözte, és a fülét is meghúzta egy besztercei iskolában  - írja a

bistriteanul.ro

értesülései alapján a

Transtelex

.

Pénteken elvittem a kisfiút az iskolába, 12 órakor mentem érte, és a kapunál vártam rá. A füle piros és duzzadt volt, és azt mondta nekem, hogy a tanítónő meghúzta a fülét. Beszéltem a tanítónővel, aki elmondta, hogy feldühödött, miután a kisfiú egy darab gyurmával megdobta az egyik osztálytársát. Otthon a fiam elmondta, hogy a tanítónő a székhez ragasztotta, mert folyton felállt.

– nyilatkozta a gyerek édesanyja, akinek a tanítónő először beismerte tettét, de később, az iskola igazgatója előtt már mindent tagadott.

Ugyan a lap szerint a nyolcéves kisiú figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban (ADHD) szenved, de az osztályban nem ő volt az egyetlen, akit a tanítónő korábban fizikálisan is bántalmazott. Egy másik szülő azt mondta, hogy a tanítónő idén szeptemberben vette át az osztályt, és azóta már több gyerek fülét is meghúzta.

Az esetet a Beszterce-Naszód Megyei Tanfelügyelőség is vizsgálja. Amíg nem kerül pont az ügy végére, addig a pedagógus fizetés nélküli szabadságon lesz, és az órákon helyettesíteni fogják. Cristian Nicula általános iskolai tanfelügyelő szerint a tanárnő több mint egy évtizede tanít, ráadásul a második legmagasabb átlagot kapta a megyében a kinevezési vizsgán.

Hasonló esetre nemrég Magyarországon is volt példa. Egy 11 éves nagykanizsai gyerek füleit azért rángatta meg a matematikatanára, mert az órán dudorászott. A gyerek ezután végigcsinálta a napot, majd az iskola után édesanyja orvoshoz vitte, ahol a sebeit 8 napon belül gyógyulónak nyilvánították. A pedagógust az eset miatt egy hónapra felfüggesztették. A szülők többsége azonban ezt túlzónak találta. Az iskola szülői közössége petíciót indíitott, amit egy nap alatt háromszáznál is többen írtak alá.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.