Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Kaptunk egy képet egy 8,6 kilós iskolatáskáról, ennek kapcsán utánajártunk, milyen nehéz táskákat, hátizsákokat cipelnek a diákok.
Ebben a 8,6 kilós táskában csak tankönyvek, munkafüzetek és füzetek vannak. Nincs a mérlegen sem a tornazsák, sem a hangszeres- és szolfézs felszerelés, sem pedig az edzéscucc.
– írta Burai Veronika, akinek a gyereke ugyan már hetedikes, de nem egy nap van a héten, amikor bizony nyolc kilónál is nehezebb hátizsákkal indul iskolába.
Ezzel kapcsolatban megkérdeztük az olvasóink, hogy náluk milyen nehéz iskolatáskát cipelnek nap mint a nap a gyerekek.
A válaszokból kiderült, hogy a legtöbb magyar diáknak 6-9 kg-ot nyom az iskolatáskája. Természetesen nem mindegy, hogy ezt a súlyt egy 7 vagy egy 14 éves cipeli.
Több mint 9 kiló a táskája. 11 éves, 6. osztályos. Ortopédiai magánrendelésre megyünk 2 hét múlva...
– írta az egyik édesanya.
Aki úszik, annak még nehezebb a táskája
A probléma nem új keletű. Még 2013-ban Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatában megállapította, hogy a jogszabályi előírás ellenére a gyerekek iskolatáskájának súlya meghaladja a megengedhetőt. Az akkori ombudsman több iskolában megmérette a tanulók táskáját, és azt tapasztalta, hogy a súlyuk mindenütt jelentősen túllépte a határértéket.
Bár az egészségügyi szakmai állásfoglalás szerint az iskolatáska súlya nem haladhatná meg a gyermek testtömegének 10 százalékát, a mérések szerint már a másodikosok is testsúlyuk 16-18 százalékát vitték a hátukon. Az úszásoktatásban is részesülő ötödikesek terhe pedig megközelítette a tíz kilogrammot, a testsúlyuk 22-25 százalékát.
A szülő is beleszólhat
Fontos tudni, hogy 2004 óta jogszabály rögzíti, milyen nehéz lehet az iskolatáska. Ennek értelmében az alsósok heti órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege a három kilogrammot ne haladhassa meg.
Emellett a tankönyvek súlyával kapcsolatban törvény rögzíti az általános iskola első négy évfolyamán a szülők egyetértési, az ötödik évfolyamtól pedig a véleményezési jogát. A 2013-as ombudsmani vizsgálat szerint ezzel a joggal azonban a szülők a legtöbbször csak formálisan élhetnek.
Két éve, hetedik osztályban a fiamnak 7 kilós volt a táskája. A szülők a tanároktól kértek levélben segítséget a táska könnyítésére. A gyerekek a töri meg földrajz atlaszt hagyhatták volna bent, ha a szülők visznek be hozzá megfelelő tartót
– jegyezte meg az egyik válaszoló.
Amikor a táska viszi a gyereket
Pedig a nehéz táskáknak hosszú távon komoly egészségügyi következményei lehetnek. Egy 2021-ben publikált kutatásból kiderült, hogy a 8-18 évesek között a nehezebb iskolatáska összefüggésbe hozható a hátfájással. Ha ugyanis egy fiatal túl nehéz táskát cipel, akkor megváltozik a törzs hajlási szöge, amely befolyásolja a járást és az általános stabilitást. Például túlontúl előredől, közben megváltozik a hát görbülete, ami hosszú távon a gerinc degeneratív elváltozásaihoz vezethet, de okozhat bokasüllyedést, derékfájást is.
Egy európai szaklapban két évvel ezelőtt publikált, ezer magyar iskolás bevonásával készített felmérés szerint pedig a gyerekek több mint 12 százaléka tapasztalt már több napig tartó gerincfájdalmat. Sőt, a 7-12 éves korosztályban a magyar fiatalok 25-30 százaléka számolt be arról, hogy fájt már a dereka, háta vagy nyaka.
Hogyan lehetne könnyíteni az iskolatáskát?
Az első és legkézenfekvőbb dolog az lenne, ha kevesebb könyv kerülne az iskolatáskába. Amelyik iskolában nincsenek erre külön polcok, szekrények, ott a tárolás gondot okozhat. De az is jó megoldás, ha a diák minden felszerelését bepakolja a padjába, és csak azokat a füzeteket, könyveket viszi haza, amiből másnapra tanulnia kell.
11. osztálytól kezdve az iskolában hagytam, amire aznap otthon nem volt szükségem, most (13.osztály) napi szinten maximum három füzetet cipelek (amiből másnap/aznap dolgozat lesz), ezen kívül kaját meg innivalót. Tankönyv nincs, mivel nincs olyan, ami használható lenne, helyette a tanárok régi, használható könyve, füzete alapján jegyzetelünk, vizsgafeladatokat oldunk meg
– írta az egyik diák.
A beérkezett válaszokból kiderült, hogy az iskolaotthonos rendszerben tanuló alsósoknál volt arra példa, hogy az iskolatáskát nem kellett naponta hozni-vinni, mert a könyvek, munkafüzetek hétfőtől péntekig az iskolában maradtak.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.