Ez az ország öt legjobb középiskolája Budapesten és vidéken

Bár az idei rangsor még nem jelent meg, a tavalyi is nagy segítség lehet számotokra, ha nyolcadik osztályosok vagytok, és a legerősebb középiskolák egyikében készülnétek a továbbtanulásra. Mutatjuk az öt legerősebb középiskolát a fővárosban és vidéken a HVG 2023-as középiskolai rangsora alapján.

  • Székács Linda

Előnyben vannak a fővárosban, vagy annak vonzáskörzetében élő, pályaválasztás előtt álló diákok, a HVG 2023-as középiskolai rangsora alapján ugyanis az öt legjobb hazai középiskola mindegyike Budapesten található. Az első helyet a 2022-ben még a harmadik helyen szereplő ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium szerezte meg. Ezt követi a

  • Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, a
  • Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a
  • Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, majd a szintén budapesti székhelyű
  • ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy vidéken ne lennének erős középiskolák.

A 2023-as rangsor alapján a legerősebb vidéki középiskola az országos rangsorban is az előkelő, hetedik helyen szereplő Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum lett, amit a veszprémi Lovassy László Gimnázium követ, majd két győri intézmény, a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium és a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, végezetül pedig a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

A teljes listát ide kattintva nézhetitek meg.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.