Meddig érvényes a középiskolás diákigazolvány? Válaszolunk

Mindegy, hogy most kezdtétek az egyetemet, vagy már a sokadik félévetek végzitek, a diákigazolvány érvényességét mindenkinek észben kell tartani, ha nem akar több ezer forintos bírságokat bezsebelni.

  • Székács Linda

2023. október 31-ig használhatják "büntetlenül" a középiskolás diákigazolványukat azok a diákok, akik a napokban kezdték el az első egyetemi félévüket. Ezt követően a tömegközlekedésen és az egyéb diákkedvezmények igénybe vételéhez már az egyetemi diákigazolványra lesz szükség, aminek az igényléséről ide kattintva olvashattok bővebben.

Az új diákigazolvány megérkezése az igényléstől számítva általában 30-60 napba telik, ezért könnyen előfordulhat, hogy nem érkezik meg a régi lejárta előtt. Ebben az esetben ideiglenes diákigazolványt kell kérnetek, amiről ebben a cikkünkben találtok információkat:

 

Ha nem most kezdtétek az egyetemet

A diákigazolvány érvényességére akkor is ügyelnetek kell, ha nem első éves egyetemisták vagytok. Nektek ugyanis félévente új matricát kell kérnetek rá, ami az igazolványotok érvényességét igazolja. Az előző féléves matricátok szintén 2023. október 31-ig érvényes, ezért törekedjetek rá, hogy legkésőbb eddig a dátumig beszerezzétek az újat, de érdemes inkább minél hamarabb mennetek, mivel az utolsó napokban általában nagy a tömeg az egyetemi irodáknál, pont amiatt, mert sokan az utolsó napokra hagyják az ügyintézést.

Az őszi féléves matricák egyébként 2024. március 31-ig lesznek érvényesek.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.