Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Alig kezdődött el az iskola, máris arról szólnak a hírek, hogy terjed a koronavírus új variánsa. Utánanéztünk, mik a jelenleg érvényben lévő szabályok, és meddig kell otthon maradnotok, ha megfertőződtök a vírussal.
Hiába a meleg idő, feltehetőleg az augusztusi tömegrendezvények miatt ismét terjedni kezdett a koronavírus és annak különböző, új variánsai, amiről a napokban már a WHO is figyelmeztetést adott ki.
Bár a hírek szerint a betegség már közel sem olyan veszélyes, mint amilyen három évvel ezelőtt, a járvány kirobbanásakor volt, és szerencsére újabb világjárvány veszélye sem fenyeget, a vírus valószínűleg már örökké velünk marad, és a WHO koronavírus-járványért felelős szakértője szerint ismét egyre többen szorulnak kórházi ellátásra.
A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatása szerint az elmúlt hetek stagnáló időszaka után Magyarországon is ismét növekedett, többek között Békéscsabán, Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon, Salgótarjánban, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben. Csökkenés sehol sem tapasztalható. Az örökítőanyagának koncentrációja 13 településen, illetve mérési helyszínen a "mérsékelt", 9 helyen pedig az "emelkedett" tartományba esik.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ ennek tekintetében rendszeresen frissíti az elkülönítésre vonatkozó szabályokat. Mutatjuk őket.
Mit tegyek, ha beteg leszek?
Kötelező karantén már nincs, önkéntes karantén viszont nagyon is ajánlott abban az esetben, ha valaki megfertőződik a vírussal, hiszen így könnyen megelőzhető annak továbbterjesztése. Ilyenkor a legjobb, ha csak a legszükségesebb esetekben mentek el otthonról - ha például egészségügyi ellátásra szorultok - és akkor is maszkot viseltek.
Ha a beteg hatodik életévét be nem töltött kiskorú, nekik a tüntetek kezdetétől számított 5 napig javasolt a maszkviselés akkor is, ha a tüneteik idő közben megszűntek. Ez feltehetőleg azért szükséges, mert a kisgyerekek hajlamosabbak a kezük vagy papírzsebkendő helyett a levegőbe tüsszenteni, vagy elfelejteni kezet mosni, és így könnyen továbbadhatják a társaiknak a fertőzést.
Kell tesztelni ahhoz, hogy újra mehessek iskolába?
A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint gyógyulás után nem szükséges tesztet csinálnotok ahhoz, hogy újra közösségbe menjetek.
Gyógyultnak akkor tekinthető valaki, ha
És ha kontaktszemély vagyok?
A beteggel egy háztartásban élők számára 5 napig javasolt a maszkviselés, amikor elhagyják az otthonukat, különösen a tömegközlekedési eszközökön, munkahelyen, köznevelési intézményben, közösségi helyszíneken, illetve egészségügyi és szociális intézményben - írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Ha nem éltek egy háztartásban vele, de találkoztatok olyan személlyel, aki megfertőződött a vírussal, nektek az utolsó találkozás napjától számolva 5 napig érdemes különösen odafigyelni arra, hogy mutattok-e tüneteket. Ilyen lehet a száraz köhögés, láz vagy hőemelkedés, nehézlégzés, szaglásvesztés vagy az ízérzés hiánya, újabb variánsok esetén pedig a fejfájás, torokfájdalom, orrfolyás, tüsszögés, fülzúgás, bágyadtág és levertség, de előfordulhatnak akár emésztőrendszeri tünetek is - hányinger, hasfájás vagy hasmenés.
Mi lesz az őszi érettségin?
A Belügyminisztérium lapunknak küldött tájékoztatása szerint a 2023-as őszi érettségiken egyelőre nem indokolt a vírus miatt különleges szabályokat - például maszkviselést - bevezetni.
"Ahogy a tavaszi érettségi időszakban sem került elrendelésre külön szabályozás, az őszi érettségi vizsgák kapcsán sem került kiadásra ilyen rendelkezés. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ folyamatosan nyomon követi a COVID-19 járvány hazai és nemzetközi alakulását, és a nemzetközi ajánlások, valamint a hazai járványügyi helyzet figyelembe vételével indokolt esetben javaslatot tesz a szükséges járványügyi intézkedésekre" - írják.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.