Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nem csak az iskola, de nagy valószínűséggel a náthaszezon is hamarosan elkezdődik. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogyan lehet felkészíteni a gyerekek szervezetét a közösség miatti megfertőződésekre.
"Jellemzően az első lehűlésekkor már megjelenik a nátha. Ilyenkor a gyerekek azzal a baktérium- és vírusflórával, amivel esetleg ők maguk nem betegedtek meg, elmennek a közösségbe és egymás között kicserélik ezeket. Jön egy pici lehűlés, miközben ezek kicserélődnek, és előfordulhat, hogy ugyanaz a baktérium vagy vírus, ami a hordozójának nem okozott betegséget, a mellette ülőnek viszont igen" - mondta el az InfoRádióban Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az iskolakezdés apropóján.
A szakember szerint a vírusok kis közösségben gyorsabban terjednek el, ezért van az, hogy az osztálytermekben az egész napjukat együtt töltő gyerekek oda-vissza fertőzik egymást a vírusos megbetegedésekkel. Bá ezeket teljesen kivédeni aligha lehet, némi felkészültséggel enyhíthetőek a tünetek, és a gyerekek is valószínűleg jóval kevesebbszer betegszenek meg.
Egészséges életmód
Nem csak Havasi Katalin, de valószínűleg az összes orvos szerint az egészséges élethez való kulcs az egészséges táplálkozásban és a mozgásban, sportolásban rejlik. Fontos, hogy a gyerekek ne csak nyáron fogyasszanak zöldségeket és gyümölcsöket, hanem a tanév közben is, és az iskolában, a menzán is elfogadják őket.
Zsebkendőbe köhögjön és tüsszentsen
"Tanítsuk meg a gyerekeinket arra, hogy ne a levegőbe tüsszentsen, ne köhögjön a padtársára, hanem kapjon elő gyorsan egy kéznél levő zsebkendőt" - javasolja a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.
A levegőbe köhögés és tüsszentés jellemzően a kisebb gyerekekre jellemző, míg a nagyobbak - főleg, akik már a koronavírus-járványt is átélték - jobban odafigyelnek erre, ahogy a rendszeres kézmosásra is. Érdemes ügyelni arra, hogy a táskájukban mindig legyen papírzsebkendő, de nem árt, ha van náluk kézfertőtlenítő is arra az esetre, ha nincs lehetőségük kezet mosni.
Folyadékpótlás
A szakember szerint, míg nyáron a meleg idő miatt jobban előtérbe kerül a folyadékpótlás, a hideg időben hajlamosabbak vagyunk erről megfeledkezni, pedig ilyenkor is fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. A legjobb, ha ez víz formájában történik, nem pedig cukros üdítők, rosszabb esetben pedig koffeint is tartalmazó energiaitalokkal.
Influenzaoltás
"Fontos dolog az influenzaoltás, még akkor is, ha nagyon sokan ezt most még kevésbé hiszik el" - hívja fel a figyelmet Havasi Katalin. A gyermekorvos szerint az oltás nemcsak a nátha megelőzésére jó, hanem arra is, hogy megelőzze az olyan súlyosabb betegségeket és szövődményeket, mint a tüdőgyulladás és a középfülgyulladás, és évi 15 megbetegedés helyett például "csak" kettővel vészeljék át a tanévet. A szakember azt is kiemelte, hogy kétéves kortól az influenzaoltás már nem csak injekció formájában érhető el, így azok számára is van megoldás, akik például félnek a tűtőtől.
Vitaminokat csak mértékkel
Bár a szülők többsége a hideg idő beköszöntével előkapja a vitaminokat, Havasi Katalin szerint ezekre csak akkkor van szükség, ha máshogy - például gyümölcsökből - nem jut hozzá a gyerek a megfelelő mennyiséghez. Ez a probléma a nyári szünődő után jellemzően nem áll fenn, mivel a meleg időben a gyerekek egészségesen és jó állapotban, vitaminokkal feltöltődve érkeznek az iskolába. A túlzottan nagy mennyiségben bevitt vitaminok ráadásul ahelyett, hogy jobban védenének, akár károsak is lehetnek és betegségeket okozhatnak.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.