Októberben alternatív oktatási népszavazást tart az Egységes Diákfront

Alternatív formában szervezi meg a Nemzeti Választási Iroda által elutasított népszavazását az Egységes Diákfront és az aHang.

  • Székács Linda

Október 23. és 30. között országos, alternatív népszavazást tart az Egységes Diákfront. Az alternatív nészavazás előzménye, hogy a 2023. május 3-i tüntetésen maszkot viselő diákok bejelentették, hogy egy hét kérdésből álló népszavazási kezdeményezést nyújtottak be.

A népszavazás során a diákok arról szerették volna megkérdezni a magyar állampolgárokat, hogy egyetértenek-e azzal, hogy

  • mondjon le Pintér Sándor,
  • töröljék el a státusztörvényt,
  • a köznevelési és szakképzési intézmények vezetőit csak a diákönkormányzat és a szülő közösség, a nevelőtestület, az intézményben működö szakszervezet, valamint a közalkalmazotti tanács véleményezése után, indolokási kötelezettség mellett nevezhessék ki,
  • legyen vagyoni helyzettől és vallási hovatartozásról független esélyegyenlőség az oktatásban,
  • töröljék el a sztrájktörvényt,
  • hozzanak létre önálló oktatási minisztériumot, és
  • 50 százalékkal növeljék a pedagógus alapilletményt, és évenkét emeljék a fizetést az inflációhoz mérten.
A kérdéseket az egyértelműségükre és a hosszúságukra hivatkozva a Nemzeti Választási Iroda elutasította, a Kúriánál történt fellebbezés eredményére pedig hónapokat kell várni, ezért hivatalos népszavazás helyett az aHang lapunknak küldött közleménye szerint az EDF alternatív népszavazást kezdeményez.

"A kormány mindent megtett azért, hogy elnémítsa az oktatás megreformálásáért küzdőket. Bevezették a státusztörvényt a nyári szünetben, átszervezték a tanév rendjét, előkészítettek egy jogszabályt, ami ellehetetlenítené a pedagógus szakszervezeteket, és minden oktatási népszavazási kérdést elutasítottak. Mindezek mellett pedig a valódi párbeszédtől teljesen elzárkóztak a döntéshozók. Ezért is döntött úgy az EDF és az aHang, hogy ők maguk valósítják meg a referendumot"

- fogalmaznak.

Az előkészületek jelenleg is zajlanak, a szervezők október végén az ország több pontján is lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy a lehető legtöbben mondhassák el a véleményüket a magyar oktatási rendszerről. Közleményükben azt írják, a 7IGEN-es oktatási népszavazás pultjaival már szeptemberben is sokan találkozhatnak majd, ezeknél aktivistának lehet jelentkezni, továbbá előregisztrálni az október végi szavazásra.

Jelenleg az elsődleges cél, hogy legalább 1500 segítőt és aktivistát találjanak, akik segítenek a szavazás megvalósításában. Erre online is lehet regisztrálni, ha ide kattintotok.

A népszavazást közösségi finanszírozásból tervezik megvalósítani, melyhez 11 millió forintot gyűjtenének.

Abdallah-Magdy Szabrina, az aHang kampányfelelőse az alternatív népszavazásról azt mondta; Eddig soha nem látott vállalkozásba kezdünk azzal, hogy megszervezünk egy olyan népszavazást, ahol mindenki elmondhatja a véleményét az oktatásról. Több ezer aktivistát kell felkészítenünk a következő időszakban, és egy olyan infrastruktúrát kell kiépítünk, ami több százezer vagy akár egymillió szavazót is elbír. Ehhez pedig minden segítségre szükség van.”

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.