Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Legtöbbször Borsod, Baranya és Tolna megyei intézményekben volt szükség iskolaőri közbelépésre.
Országszerte összesen 199 alkalommal került sor iskolaőri intézkedésre az iskolai konfliktushelyzetek megoldására - derül ki azokból a közérdekű adatokból, amiket a hvg.hu kért ki a rendőrségtől.
Az adatok alapján a legtöbb iskolaőri intézkedésre Borsod megyei oktatási intézményekben volt szükség. Itt összesen 54 alkalommal kellett intézkedniük, melyek közül három testi kényszer, egy bilincs, egy pedig gázspray (vegyi eszköz) használatával végződött. A lista második helyén Baranya megye áll, ahol 26 alkalommal volt szükség iskolaőri közbelépésre, amikből kettő végződött testi kényszer alkalmazásával, Tolna megyében pedig 19 esetből egy ilyen volt.
A lap szerint a legkevesebb, mindössze egy intézkedés Vas megyében volt, a kis esetszám viszont többször is 50 százalékos arányban párosult testi kényszerrel. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Budapesten 6-ból 3 esetben volt rá szükség, Bács-Kiskun megyében 4-ből 2 alkalommal, Veszprém megyében pedig 2-ből egy esetben. A legtöbbször viszont "elég volt" testi kényszert alkalmazni - ilyen összesen 25 fordult elő az országban - a bilincs és gázspray használatára egyedül Borsod megyében volt szükség, gumibotot viszont sehol sem használtak.
Arról, hogy hány alkalommal léphette túl esetleg a hatáskörét egy iskolarendőr, a rendőrségnek nincs kimutatása, néhány ismert eset viszont a sajtóban is napvilágot látott. Februárban kiderült, hogy egy újpesti iskolában az iskolaőr egy hetedikes lányt szexuálisan zaklatott, de a korábbi években az is előfordult, hogy gumibottal ütötte a diákokat egy vidéki szakiskolában, és hogy egy ötödikes gyereket bántalmazott egy iskolaőr.
Nőtt a számuk, de még mindig kevés az iskolaőr az országban
A rendőrség adatai szerint jelenleg 578 iskolaőr van szolgálatban országszerte, ami a tavaly július 1-i adatokhoz képest 102 fős növekedést jelent. A programhoz való csatlakozási szándékát egyre több intézmény jelzi, jelenleg 571 intézmény szeretne iskolaőrt, az állandó jelenlétet viszont egyelőre csak 520 iskolában tudják biztosítani a már meglévő állománnyal. Ráadásul a fluktáció is magas, az elmúlt három évben összesen 342 iskolaőr munkaviszonya szűnt meg, aminek legfőbb oka az alacsony, bruttó 296 és 306 ezer forint közötti bérezés - ami sok eetben még mindig magasabb, mint a tanároké.
Az iskolaőrök kiképzése egyébként csak egy három hetes felkészítésből áll, ami alatt már fizetést kapnak. A munka betöltésének feltétele a 18. életév betöltése, középfokú végzettség, továbbá az egészségügyi, pszichológiai és fizikai feltételeknek való megfelelés.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).