Iskolaőr segített egy ájult diákon Baracson

A hetedikes diákot a mentők vitték kórházba ájulása után.

  • Kacskovics Mihály

Rosszul lett kedden délelőtt egy hetedik osztályos tanuló a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában: a police.hu beszámolója szerint a diák a mosdóban esett össze, segítségére pedig egy iskolaőr sietett.

A rendőrség közleménye szerint a diáknak az volt a nagy szerencséje, hogy az iskolaőrnek vannak egészségügyi szakmai ismeretei is, így pontosan tudta, mit kell tennie: az ájult hetedikest stabil oldalfekvésbe helyezte, miközben az iskola egy másik alkalmazottja hívta a mentőket. Az iskolaőr a mentősök mentésirányítójától kapott telefonos instrukciókat, azok alapján folytatta a diák ellátását, így mire a mentők kiértek, a fiatal már magához tért.

A mentősök a helyszínen stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították további ellátására.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.