„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
Tavaly átlagosan harminc százalékkal drágult az iskolai menza szeptemberben, akkor a szülők egy része több ezer forinttal magasabb számlákat kapott, mint korábban. Idén azonban nem kell ilyen drasztikus emelkedésre számítani, az étkeztetés módjában ugyanakkor bekövetkezhetnek változások a közeljövőben, sőt, van, ahol már tesztelik is az új módszert.
Szeptembertől szinte sehol nem terveznek áremelést a közétkeztetésben – mondta az Eduline-nak Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének (Közszöv) elnöke. Ennek több oka is van: egyrészt az élelmiszerárak is konszolidálódtak, – bár a Közszöv elnöke szerint helyesebb kifejezés az, hogy oda-vissza ugrálnak – másrészt a cégek is úgy érzik, hogy jelenleg van a közétkeztetési rendszerben annyi mozgástér, hogy ne kelljen belenyúlni az érvényben lévő árazásba.
Hatalmas különbségek országszerte
Zoltai Anna szerint országszerte óriási különbségek vannak a menzák árai között. Ennek az az oka, hogy a közétkeztetés térítési díját az önkormányzatok határozzák meg, tehát ahány önkormányzat, annyi féle díj van. Általában napi 600 és 1200 forint között mozog az étkezés ára, de fontos kiemelni, hogy a szülők által befizetett díj nem fedi le a teljes közétkeztetés költségeit:
"Három forrásból tevődik össze a közétkeztetés: vannak a befizetett díjak, amelyek a fogyasztói befizetések. Ez sok esetben még kevesebb, mint amennyit megállapít az önkormányzat, mert valamilyen szociális rászorulási alapon tud csökkenteni – ez a rész az összes költség nagyjából 23 százalékát jelenti. Ehhez hozzájárul a fenntartó, tehát az önkormányzat vagy az intézmény, ami körülbelül húsz százalékot tesz ki, vagy kicsivel kevesebbet. A legnagyobb arányban a terheket az állam viseli, ami összesen 57 százalék. 2023-ban az állami költségviselés összesen 101 milliárd 521 millió forintot jelent"
– részletezi.
Sokallják az árakat, mégis nagy a pazarlás
"Nem is gondolja végig a szülő, hogy mekkora költségeket kell még fedezni azon kívül, amit befizet. Ami számomra nagyon szomorú, hogy ezek ellenére óriási a pazarlás" – mondja a Közszöv elnöke, aki hozzátette, hogy rengeteg étel megmarad, nem kerül elfogyasztásra. Szerinte ki kellenne vizsgálni, hogy ennek mi lehet az oka, és nagyon fontos lenne a pazarlás megelőzés, mert úgy véli, ez az állapot már nem tartható fenn.
Az étkeztetők többféle eljárással is próbálkoztak a pazarlás megszüntetésére. Ezek közül az egyik leghatékonyabb, hogy svédasztalra teszik ki az ételt a gyerekeknek, akik így annyit szedhetnek, amennyit szeretnének, és abból, ami nekik szimpatikus. Ez a rendszer már Magyarországon is működik: az egyik vidéki, önkormányzati fenntartású középiskolában már két éve ilyen formában ebédelnek a diákok. Itt az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a hulladékmennyiség nyolcvan százaléka lecsökkenthető, ezen túl pedig azt is megfigyelték, hogy abból a korosztályból, amelyik a normál rendszerű menzából lemorzsolódik, felső tagozattól fölfelé visszaszivárog a diákok legalább fele.
"Magyarország legnagyobb étkeztetője, a Hungast már tizenkilenc konyhán bevezette tavaly, az év második felében a svédasztalt, és nekik is pozitív tapasztalataik vannak" – mondta Zoltai Anna arra a kérdésre, hogy mennyire elterjedt ez a módszer a hazai menzákon.
Megkeresésünkre a Hungast részletesebb információkat is közölt a szabadszedéses tálalási formáról. Voltak ugyanis korábban is hasonló próbálkozások, azonban jellemzően az érintett intézményekben egy menü volt minden nap, így csak a mennyiségi választás lehetőségét adta át a szolgáltató a fogyasztóknak, azt nem, hogy miből választhatnak. A Hungast csoport viszont az érintett tizenkilenc intézménybe kétféle menüsort szállít, így ezekben az iskolákban nem csak a mennyiségről dönthetnek a fogyasztók, hanem arról is, melyik lehetőséget választják.
"A közétkeztetésben Magyaroroszágon ötven kilogramm élelmiszer-hulladék jut átlagosan egy fogyasztóra évente. Ez az elrettentő adat jelentősen csökkenthető az új tálalási formával, így a bolygónk jövőéjért is tehetünk. A svédasztalos rendszer emellett fejleszti a gyerekek döntési képességét, valamint segíthet abban is, hogy több fajta ételt kóstoljanak meg, így akár olyan alapanyagokból készült ételeket is megkedvelhetnek, amiket korábban nem fogyasztottak"
– sorolta az étkeztetési forma előnyeit a cég kommunikációs igazgatója, aki kihangsúlyozta, hogy ez egyelőre egy teszt időszak, úgynevezett "próba-projekt", melynek tapasztalatai alapján képesek lesznek dönteni a hatásokról, és a jövőbeli szolgáltatásvégzésről. Eddig a tesztprogramban résztvevő intézmények irányából pozitív visszajelzéseket, az élelmiszer-hulladék csökkenésével és a gyerekek elégedettségével kapcsolatos várakozásaikat alátámasztó véleményeket kaptak.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.
Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.
@eduline.hu Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár
♬ eredeti hang - eduline.hu
Október közepén jöhet a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének első lépcsője, a második pedig 2027. január 1-jétől – jelentette be Magyar Péter a kormány döntéseiről tartott sajtótájékoztatón.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.