Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Úgy néz ki, az oktatáskutató véleményét, mely szerint a pedagógusok fontos kompetenciákkal rendelkeznek, melyekkel nem nehéz állást találni, egy részben állami tulajdonú biztosító is osztja, még ha így az állam dolgát nehezítheti is meg.
„A pedagógusok nem azok, akik ne tudnának állást találni maguknak. Olyan fontos kompetenciákkal rendelkeznek, mint a szövegértés, jól kommunikálnak, jól fogalmaznak és így tovább. A kérdés, hogy hajlandók-e átképezni magukat, illetve a kisebb településeken élők nyilván hátrányból indulnak” – mondta Lannert Judit oktatáskutató szerdai cikkünkben, ahol a státusztörvény miatt is távozó pedagógusok jövőbeli terveiről írtunk.
Úgy tűnik, ezt a piacon is így látják, legalábbis az a biztosítócég egészen biztosan, akinek az álláshirdetését a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja osztotta meg.

„Bizonytalan a jövője a pedagógus pályán? Megbecsülésre és elismerésre vágyik? Gondolkozik, vagy már döntött is a váltásról? Nálunk érték a pedagógusi tapasztalat! Itt a nyári szünet, tét nélkül kipróbálhatja magát! Induljon el velünk egy új pályán!”
– olvasható az online felhívásban, a vállalat országszerte várja pedagógusok és ex-pedagógusok jelentkezését, plusz „hivatásindító” támogatással. Közben azonban a pedagógushiány egyre komolyabb probléma Magyarországon, amit csak súlyosbíthat, ha valóban felmond az az ötezer pedagógus, aki ezt a – ma már az államfő által is aláírt – státusztörvény miatt lengette be. Lennárt szerint egyébként, ha a távozások csak pár évre szólnak, a visszatérők munakerőpiaci tapasztalatai segíthetik is az oktatásügyet, ehhez azonban érdemi oktatási reform kellene, hogy vissza akarjanak térni.
Kiegészítés: Cikkünk megjelenése után olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy az amúgy is pikáns hirdetésnek további színezetet ad, hogy a feladó biztosítócégben 45 százalékos tulajdonrésszel bír a magyar állam.
(Kiemelt kép: Kriza Márton)
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).