Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A honvédelmi tárca ad szakembereket hozzá, akiknek először szakmai, pedagógiai, tanügyigazgatási és módszertani felkészítésen kell részt venniük.
Országosan 120 iskolában indulhat el a honvédelem tantárgy oktatása a következő tanévtől. Eddig 37 köznevelési és 83 szakképzési intézmény jelezte a részvételi szándékát a tantárgy bevezetésére vonatkozóan,
idézi Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszát az LMP-s Ungár Péter írásbeli kérdésére a Telex. Rétvári hozzátette, hogy az intézmények pontos számát csak a tanévkezdés után lehet majd megmondani, az oktatáshoz a szakembereket pedig a Honvédelmi Minisztérium fogja biztosítani. Nekik a próbaoktatás megkezdése előtt szakmai, pedagógiai, tanügyigazgatási és módszertani felkészítésen kell részt venniük.
Az államtitkár közlése alapján a próbaév elé néző tárgy célja „a honvédelmi nevelési feladatok megvalósításának hatékonyabbá tétele, a haza védelme iránt elkötelezett, gyakorlati honvédelmi ismeretekkel és készségekkel is rendelkező fiatalok célirányos nevelése”. Ez volt egyébként az a kérdés, amelyet, amikor a Telex tett fel az illetékeseknek, akkor véletlenül elküldték nekik a hozzá kapcsolódó belső levelezést is arról, hogy hogyan csűrjék-csavarják úgy a válaszban leírt féligazságokat, nehogy később „rájuk ragadjon a hazugság”.
(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Reviczky Zsolt)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.