Alkotmányellenes a faji alapú pozitív diszkrimináció, változtatni kell az amerikai egyetemek felvételi rendszerén

Több amerikai egyetem is a felsőoktatási felvételijének átalakítására kényszerülhet, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság jogellenesnek találta azt az alkotmány egyenlő bánásmódról szóló pontjával.

  • Székács Linda

Alkotmányellenes a faji származás figyelembe vétele a felvételi eljárás során - mondta ki az amerikai Legfelsőbb Bíróság csütörtökön a Reuters beszámolója szerint.

A Diákok az Igazságos Felvételiért (Students for Fair Admission) nevű ázsiai diákokat tömörítő szervezet először 2014-ben nyújtott be bírósági keresetet a Harvard Egyetem ellen, melyben pert indítottak az intézmény és egy másik nagy hagyományú, az Észak-Karolinai Egyetem felvételi eljárása ellen, mivel úgy gondolták, annak gyakorlata sérti a faj, bőrszín és etnikai származás alapú diszkrimináció tilalmát kimondó állampolgári jogokról szóló törvényt (Civil Rights Act). A szervezet azzal érvelt, hogy ezek az egyetemel előszeretettel alkalmaznak pozitív faji alapú diszkriminációt az alulreprezentált kisebbségek számának növelésére, melyet a napokban az amerikai Legfelsőbb Bíróság is jogosnak talált, így több egyetemnek is felül kell vizsgálnia és átalakítania a felvételi programját.

A Harvard Egyetem vezetése közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy az intézmény eleget tesz a Legfelsőbb Bíróság határozatának, de hozzáteszi, hogy megőrzik az egyetem alapértékeit és továbbra is úgy gondolják, hogy a "sokféleség és különbség lényegi elemei a tudományos kiválóságnak".

Joe Biden elnök a döntés után bírálta a Legfelsőbb Bíróságot. Kijelentette, hogy ellenzi azt, és azt javasolta az ország felsőoktatási intézményei számára, hogy találjanak kerülő utat a döntés körül, mert a bíróság "évtizedes jogi precedenst" hagyott figyelmen kívül a csütörtöki döntésével.

 

Az üggyel kapcsolatban Barack Obama, afroamerikai származású korábbi amerikai elnök is megszólalt. Feleségével együtt úgy fogalmazott, hogy "megszakad a szívük a fiatalokért", akik érintettjei a döntésnek, hiszen korábban ők is azon kevesek közé tartoztak, akik kemény munka árán, afroamerikaiakként sikeresen felvételiztek egyetemre.

 

Back in college, I was one of the few Black students on my campus, and I was proud of getting into such a respected...

Posted by Michelle Obama on Thursday, June 29, 2023

Clarence Thomas, bíró, aki a Legfelsőbb Bíróság második afroamerikai tagja a többségi döntést megszavazása mellett azzal érvelt, hogy az világossá teszi, az egyetemek eddigi felvételi gyakorlata nem más volt, mint egy irányt tévesztett, faji alapú különbségtétel, amit arra találtak ki, hogy biztosítsanak egy bizonyos faji-összetételt a bekerülő évfolyamokon. Hozzátette, hogy "fájdalmasan tisztában van azzal", hogy a diszkrimináció milyen szenvedést okozott a saját faja tagjai számára, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államokban érvényesül az Alkotmányban és a Függetlenségi nyilatkozatban lefektetett alapelv miszerint, "minden ember egyenlőnek teremtetett, egyenlő állampolgár, és a törvény előtti egyenlő elbírálásban részesül.

John Roberts, a Legfelsőbb Bíróság elnöke hozzátette, hogy szerinte a diákokat a származásuk helyett a róluk szerzett tapasztalat alapján kell kezelni, faji hátterük csak akkor vehető figyelembe, ha amiatt korábban komoly hátrányok érték.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.