Lemondott a köznevelési helyettes államtitkár

Azt nem tudni, hogy mivel indokolta döntését Kisfaludy László András, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára.

  • Tornyos Kata

Benyújtotta lemondását Kisfaludy László András, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára – értesült a Magyar Hang. A lap információ szerint a dokumentum már Orbán Viktor miniszterelnök elé került.

Azt nem tudják, hogy mivel indokolta lemondását a helyettes államtitkár, de szerintük a státusztörvényt övező feszült légkör is közrejátszhat. Június 27-én derült ki, hogy rendkívüli ülésen, még az őszi ülésszak előtt, akár már a jövő héten szavazna a kormány a pedagógusok új életpályájáról.

A másik ügy, ami a döntés mögött állhat, hogy Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár múlt héten a belsős levelezésében arról írt, hogy kollégái nagy nehézségben lennének, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene kommunikálniuk.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.