Nyílt levélben kérik számon Maruzsa Zoltánt a kirúgott tanárok

Palya Tamás, Törley Katalin és további kilenc, korábban polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógus az erkölccsel kapcsolatban tett fel kérdéseket a botrányba keveredett köznevelésért felelős államtitkárnak.

  • Székács Linda

Tizenegy, korábban polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanár írt nyílt levelet a köznevelésért felelős államtitkárnak, Maruzsa Zoltánnak.

A kirúgott pedagógusok az erkölcsről kérik számon az államtitkárt azt követően, hogy a múlt hét folyamán a Klebersberg Központ és Maruzsa Zoltán levelezése véletlenül a Telexhez is eljutott. A lap korábban a honvédelem tantárgyról kérdezte a Klebersberg Központot, egészen pontosan arról, hogy hány iskolában indul majd el ennek a tárgynak az oktatása. A sajtónak címzett válasz miatt a központ a köznevelésért felelős államtitkártól kért segítséget úgy, hogy rajta felejtették a levelezésen a telexet is, így az újságírók is látták Maruzsa Zoltán válaszát, melyben az a mondat is szerepelt, hogy

Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani.

A kiszivárgott levelezést látva a korábban kirúgott tanároknak eszébe jutott, hogy az államtitkár 2022. augusztus 30-án a pedagógus szakszervezeteknek címzett levelében azt írta,

A polgári engedetlenség a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz. Alkalmazása felveti azt a kérdést, milyen erkölcsi alapon állnak és tanítanak azok a pedagógusok, akik önmaguk sem tartják be a rájuk is vonatkozó jogszabályokat.

"Milyen erkölcsi alapon áll és vezet egy államtitkárságot Ön, aki hazugságra biztatja a beosztottjait? Milyen erkölcsi alapon ítélkezik Ön a polgári engedetlenségben résztvevő tanárok felett,miközben az Ön által irányított intézményekben – ezek szerint – bevett gyakorlat a hazudozás?" - kérdezik a kirúgott pedagógusok az államtitkártól.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.