Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A nyári szünet a legtöbb iskolás számára a felhőtlen szórakozás és a szüntelen játék időszaka. A rászoruló gyermekek élete viszont a nyári szünetben még nehezebb.
"Míg az iskolában hozzájutnak a tízóraihoz, ebédhez, uzsonnához, ez nyáron sajnos megszűnik, ami komoly terhet ró a családokra, sokan nincsenek is rá felkészülve" - közölte az MTI-vel a Gyermekétkeztetési Alapítvány a rászoruló diákok helyzetéről.
Az alapítvány közleménye szerint eddig 200 tartós élelmiszer-csomagot készítettek el, hogy segítsék ezeket a családokat, ami átlagosan 5-6000 gyermek és szüleik egyheti ebédjét fedezi. Ma viszont Magyarországon mintegy 200 ezer olyan gyermek van, aki segítségre szorul. Őket az étkeztetés mellett tanszerekkel és iskolai eszközökkel is szeretnének segíteni, továbbá szakemberek és sportolók segítségével azon vannak, hogy a gyerekek "igazi kalandokhoz, élményekhez jussanak, motivációs beszélgetéseken vegyenek részt."
"Sok kicsi sokra megy alapon, mindig nagyon örülünk a támogatóknak. Legyen szó akár pénzadományról, akár tartós-élelmiszer felajánlásról. A támogatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy folytatni tudjuk ezt a fontos vállalást" - teszik hozzá.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).