Önkormányzati díjat kaptak a kirúgott kölcseys tanárok

A kerület ellenzéki vezetője szerint ugyanis az egész országnak példát mutattak szakmai becsületből, a gyerekek iránti felelősségvállalásból és erkölcsi tartásból.

  • Tarnay Kristóf

Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin, Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium ősszel kirúgott öt tanára vehette át pénteken Terézváros önkormányzatának pedagógusnapi különdíját, írja a Népszava. Az ellenzéki vezetésű kerület közleménye alapján hozzáteszik:

ezzel a munkájuk elismerése mellett üzennek is minden pedagógusnak.

Soproni Tamás, momentumos polgármester ugyanis megköszönte nekik, hogy amikor kellett, „nem csak az itt tanuló diákoknak, hanem az egész országnak példát mutattak szakmai becsületből, gyerekek iránti felelősségvállalásból, erkölcsi tartásból, azaz a pedagógusi munka legfontosabb építőköveiből”.

Az ünnepségen felidézték Törley Katalinnak, a kirúgott tanárok egyikének tavaly szeptemberi, az elküldése előtt nem sokkal a kerületi önkormányzati lapnak adott nyilatkozatát, mely szerint

„Az intézményeknek önálló, kreatív műhelyként kell működniük, a tanároknak pedig független értelmiségiként kell létezniük. Ehhez kellenek a feltételek, mert így lesz jó a gyerekeknek.”

Emellett az óvodákban dolgozókat is köszöntötték a jeles napon, mind a százötvenheten jutalmat kaptak. A polgári engedetlenséget követően elbocsátott tanárok munkaügyi pereiről itt írtunk korábban.

Karácsony Gergely: Tanár nélkül nincs jövő

Erről főpolgármester pénteken beszélt, amikor pedagógusnap alkalmából átadta a Bárczy István-díjakat a Városháza dísztermében. „Budapest minden erejével megvédi a megmaradt oktatási intézményeiben dolgozókat a státusztörvény negatív hatásaitól" – fogalmazott.

A Bárczy István-díj a köznevelés vagy a gyermekvédelem területén működő budapesti intézmények 25 olyan munkatársának adományozható, aki hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményével hozzájárult a jövő generációjának neveléséhez, képzéséhez. Az elismeréssel oklevél, plakett és pénzjutalom jár. (MTI)

(Kiemelt képünkön a munkaügyi perük tárgyalásának egyik alkalmára érkeznek, forrás: a Tanítanék Mozgalom Facebook-oldala.)

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu