Mikorra várható a 2023/24-es tanév rendje?

Reméljük, hogy az elkövetkezendő két hétben befut a 2023/24-es tanév rendje.

  • Székács Linda

Tavaly rendkívül sokáig, egészen július végéig kellett várnia a tanároknak, diákoknak és szülőknek a mostanra már végéhez közeledő 2022/23-as tanév rendjére, amely többek között azt is tartalmazza, hogy mikor kezdődnek és hány naposak a tanítási szünetek, mikor lesz a középiskolai felvételi, az érettségi és egyéb programok, például témahetek.

Bár az nem derült ki, miért kellett ilyen sokáig várni, a július végi időpont rendkívül szokatlan. 2021-ben például még tartott a tanév, amikor a Magyar Közlönyben június 9-én megjelent a következőről szóló kormányrendelet, de az azt megelőző években is már júniusban megkapták a következő év beosztását a tanárok és diákok.

Ezek alapján reméljük, idén már visszatérnek a jól bevált június eleji időponthoz. Ha így lesz, várhatóan a következő hét folyamán, vagy legalábbis az elkövetkezendő két hétben megtudjuk, hogyan alakul a következő tanév menete.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.