Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Nem lenne tisztességes és helyes, hogy a kormányfőcserekor egy problémákkal megterhelt mandátumot adjon át a koalíciós partner miniszterelnöknek" –mondta tegnap, majd ma megerősítette lemondását.
Romániában is elégedetlenek a pedagógusok, fizetésemelést követelnek, emiatt hétfőn 150 ezren sztrájkoltak és tüntetések is voltak már. Tegnap megírtuk, hogy kormánypártok szavazataival, döntő házként elfogadta a román szenátus a Művelt Románia oktatási országprojekt által előirányzott új közoktatási és felsőoktatási törvénytervezetet, ebben azonban béremelésről nem esik szó.
Szintén tegnap, Nicolae Ciuca kormányfő azt mondta az Erdélyi Hírportál szerint, hogy vannak olyan követelések, amelyeket jelen helyzetben rendkívül nehéz teljesíteni, mivel Romániának tartania kell magát az idénre tervezett költségvetési deficithez, nem szabad túllépnie azt, ha nem akar európai alapokat elveszíteni. Emellett azt is nyilatkozta, hogy részéről nem lenne tisztességes és helyes, hogy a kormányfőcserekor egy problémákkal megterhelt mandátumot adjon át a koalíciós partner miniszterelnöknek. Ma viszont megerősítette, hogy az eredeti ütemtervnek megfelelően pénteken benyújtja lemondását kormányfői tisztségéről – olvasható az MTI-n.
Újságírók kérdezték Ciucát arról, hogy a pedagógussztrájk miatt felfüggesztett kormányalakítási tárgyalások közepette csúszik-e a kormányfőcsere is, de azt mondta, hogy a leszögezett ütemterv szerint visszaadja megbízatását. Bár tegnap elfogadták az új oktatási projektet, amellyel az oktatás színvonalát szeretnék emelni, de ez a tanárok követeléseinek még nem tesz eleget. Így nem sikerült teljesen tehermentesíteni a mandátumot az átadás előtt.
A sztrájkolók azt követelik, hogy az ágazati bértábla a négyezer lejes (300 ezer forint) országos nettó átlagbér szintjén kezdődjön, míg jelenleg egy kezdő tanár bére nem éri el a 2600 lejt (200 ezer forint). Legutóbb 18 éve volt általános sztrájk a román közoktatásban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.