Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Számos büntetőeljárást kezdeményezett a Karmelita Kolostornál történtek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Többek között hivatalos személy elleni erőszakról, garázdaságról és rongálásról is írnak. További gyanúsítások is várhatók.
Mint arról már korábban is írtunk, tavaly február óta a békés demonstrációktól eljutottunk oda, hogy áprilisban és májusban a hatóságok többször is könnygázzal léptek fel a tüntetőkkel szemben. Ez utóbbiról a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet korábban azt nyilatkozta, – a rendőrséggel szemben – úgy látják, hogy nem felelt meg az arányosság követelményeinek.
Az április végén történt, a kormányfő irodájánál felállított, hivatalosan építésinek mondott kerítéselemek megrongálása és rendőrökre való támadás miatt több erőszakos résztvevővel, illetve országgyűlési képviselőkkel szemben is vádat emelt a rendőrség a Központi Nyomozó Főügyészségen, írták a police.hu oldalon. Múlt pénteken a TASZ még arról írt, úgy tudják, nem történt gyanúsítás erőszakos cselekmények ügyében, ez mostanra megváltozott a rendőrség csütörtöki közleménye alapján.
Május 3-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hivatalos személy elleni erőszak gyanújával kezdeményezett eljárást, az okok között a kerítéselemek ledöntését, megrongálását és az építési területre történő jogellenes behatolást említik. Három ember ellen rongálás gyanújával indult eljárás és garázdaság miatt nyomoznak, akik a hatóságok szerint festékszóróval rongáltak, lefestették a várfalat, illetve összetörték a biztonsági kamerát. Közlésük szerint ilyen vádakkal húsz feltételezett elkövetőt azonosítottak.
Emellett a Budai várban, a miniszterelnöki irodának is helyet adó Karmelita Kolostornál történt eset után szabálysértési eljárás is indult a be nem jelentett gyűlés szervezője ellen gyülekezési joggal való visszaélés miatt. Tíz embert továbbá azonosítottak azok közül, akik – a könnygáztól tartva – arcukat maszkkal eltakarták, hármukat közülük ki is hallgattak. Az ellenük felhozott vétség az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése.
Mivel május 9-én ismét kordonbontási akciót szerveztek tiltakozók, ahol a közlés szerint újra eltávolították és megrongálták a kerítést, az ebben résztvevők ellen is rongálás miatt indult büntetőeljárás. A közlemény szerint nyomozások jelenleg is zajlanak, további gyanúsítások is várhatók. Kérdéses, hogy a holnapi tanártüntetés mennyire lesz békés. Ezúttal a Kossuth tértől egészen az Oktogonig fognak vonulni a résztvevők.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.