Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A magyar pedagógus diákjaival korábban az NBC Today Show-jában is szerepelt és más nemzetközi díjakat is kapott.
Dubajban az AKS Education Awards díjátadójánév leginspirálóbb tanára díjat kapta meg nemzetközi munkájáért Tóthné Bán Gyöngyi, a balatonboglári általános iskola nyelvtanára, írta meg a Sonline. Ez egy indiai szervezet kitüntetése, amelyben embereket és intézményeket díjaznak, akik sokat tettek hozzá az indiai és azon kívüli oktatási rendszerhez. A portál felidézi: 14 éve az interneten kezdett el „barangolni a világban” a felsős diákjaival.
„Kezdetben a célom a nyelvtanulás motiválása volt, aztán kalandozásaink során kinyílt a szemünk a világra, megismertünk rengeteg kultúrát, hagyományokat, embereket, iskolákat más országokból, miközben mi is megismertettük a magyar hagyományokat, kultúrát, ünnepeinket, zenénket a világgal” – fogalmazott a lapnak a pedagógus. Minden évben csatlakoznak „Énekeljük körbe a világot” címmel a Global Connection Day programhoz, ahol eddig hatvan ország több mint nyolcvan iskolájával zenéltek, énekeltek együtt.
Nem ez az első elismerése Tóthnénak, tavaly ősszel Global Teachers Award díjjal ismerték el. 2021 őszén pedig – erről korábban a Képmás írt – a Koen Timmers és Dr. Jane Goodall szervezésében meghirdetett Climate Action projektben megkapták a School of Excellence díjat. 2018-ban pedig egy amerikai iskolával együtt szerepeltek az az NBC Today Show-jában is. A mostani díjhoz referenciákat gyűjtöttek róla, mielőtt közölték vele: ő nyerte a többfordulós nemzetközi versenyt.
(Kiemelt kép: AKS Education Awards, Facebook)
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.