Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Kétértelmű választ küldött az Eduline-nak az oktatásért is felelős minisztérium.
„Tájékoztatjuk, hogy az új pedagógus életpályamodellről szóló törvénytervezetről immár két hónapja tartó szakmai egyeztetések alkalmával számos kérdésben sikerült közös nevezőre jutni, vagy közelíteni egymáshoz az álláspontokat”
– írta az Eduline megkeresésére válaszolva a Belügyminisztérium. A tárcával azt szerettük volna megerősíttetni, amit a pedagógus-szakszervezetek még kedden közöltek: hogy a belügy valóban engedett a szakszervezetek nyomásának és belementek, hogy a státusztörvényben még sem fél évben fogják maximálni a tanárok felmondási idejét, hanem csupán három hónapban.
A tárca nem erősítette meg, viszont nem is cáfolta amit a szakszervezeti vezetők kedden mondtak.
Szerettük volna azt is tudni, hogy igaz-e az, hogy a belügy csak járáson belül helyezhetné át a tanárokat a törvénytervezet elfogadása után, azonban erre a kérdésünkre egyáltalán nem kaptunk választ. Kormánypropagandát viszont igen: „ahogy Brüsszel kifizeti a hazánknak járó forrásokat, többéves béremelési programban tovább fogjuk emelni a pedagógusok bérét. 2025 januárjára 800 ezer forint lesz a pedagógus-átlagbér. A tanároknak előrelépés lesz a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony is, hiszen eddig a pedagógusokra több jogszabály vonatkozott egyszerre, a jövőben egy jogszabály lesz csak, ezzel egyszerűsítve a helyzetet”.
A státusztörvény elfogadása ellen szerdán tüntettek a diákok és az ellenzéki politikusok is, a rendőrség könnygázt is bevetett ellenük:
A státusztörvényről bővebben itt írtunk:
(Címlapképünk illusztráció.)
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.