Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Legalábbis az írni-olvasni tanítás terén, másfél éven belül.
Hamarosan a mesterséges intelligencia segíthet a gyerekek tanításában és osztályozásában Bill Gates, a Microsoft alapítója szerint – olvasható a HVG-n.
A mesterséges intelligencia rövidesen el fogja érni azt a képességet, hogy olyan jó oktató legyenek, mint amilyen bármely ember
– mondta a milliárdos.
Gates szerint már a mai chatbotok is „hihetetlenül folyékonyan tudnak írni és olvasni”, ami hamarosan segít nekik megtanítani a tanulókat arra, hogy hogyan fejlesszék hatékonyan saját olvasásukat és írásukat. Azt is hozzátette, hogy ez nagyjából másfél éven belül megvalósulhat és lehetővé válhat, hogy a magánoktatásban használják a mesterséges intelligenciát.
Amikor a tanárok visszajelzést adnak az esszékről, akkor olyan konkrét vonásokat keresnek, mint a narratív struktúra és a próza tisztasága – ez pedig „magas kognitív gyakorlat”, amelyet „nehéz” a fejlesztőknek kódban lemásolniuk. Azonban az MI chatbotok azon képessége, hogy felismerjék és újrateremtsék az emberek által használt nyelveket, óriási változásokat hozhat ezen a területen.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.