Így jegyzetelhetsz a mesterséges intelligenciával

A Microsoft nem csak a Bingbe építette be a GPT-alapú mesterséges intelligenciát.

  • Eduline

A Microsoft sok más techcéghez hasonlóan nagy fantáziát lát a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásában. Nemcsak GPT-alapokon a kérdésekre is válaszoló Binget fejlesztettek, de a legtöbb irodai alkalmazásukba is integrálták az MI-t. Copilot elnevezéssel az Outlook például válaszokat, összefoglalókat is generál.

Most a Teams, a Word, az Excel és a PowerPoint után a OneNote jegyzetkezelő alkalmazás felhasználói számára is elérhetővé kívánja tenni a Copilot nevű generatív MI-eszközét a Microsoft, írja a hwsw.hu a cég termékfelelősének blogbejegyzése alapján.

Mint írják, az a terv, hogy a Copilot a megadott, fontosabb információkat tartalmazó bulletpointok alapján például képes lesz majd terveket vagy ötleteket gyártani. Emellett listákat is készítene, illetve az információkat különböző szempontok szerint rendezné. Illetve, hogy a Word-nél is, az igényeknek megfelelően át is írná, átformázná vagy akár összefoglalná a kijelölt szövegrészeket.

Hogy ez szélesebb körben mikor válhat elérhetővé, azt még nem hozták nyilvánosságra. A márciusban bejelentett Copilotot jelenleg csak néhány Microsoft 365-öt (vagy ahogyan évtizedekig ismertük, az Office-t) használó vállalati partner tesztelheti, elsősorban a Worddel és Outlookkal.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Ed Hardie, Unsplash.)

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.