A tanárokon is múlt, hogy marad eredeti fenntartójánál a Herman Ottó Általános Iskola

A szülők többsége nemmel voksolt, de ehhez a tanárok merev elutasítására is szükség volt.

  • Tornyos Kata

Korábban megírtuk, hogy a szülők többsége nem támogatta, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásába kerüljön a XIII. kerületben lévő Herman Ottó Általános Iskola. 364 szülőből 289 voksolt nemmel, bár a jogosultak csaknem harmada nem ment el véleményt nyilvánítani, ami egy nemleges szavazatnak számított.

A 444 információi szerint bár a  szülők döntöttek, valójában a tanárokon múlt, hogy a BZSH nem vehette át az iskolát. Az iskola igazgatója is ellenezte a váltást, de szinte a teljes tanári kar is, akik megüzenték a szülőknek, hogy testületileg felmondanak, ha a többségük igennel szavaz.

Amikor pedig a hitközség meghívta őket az általuk fenntartott Külkereskedelmi Technikumba  egy kötetlen délutáni uzsonnára, ami közben bármit megkérdezhettek volna tőlük a tervezett változásokról, egyetlen tanár sem ment el az eseményre.

Az események tekintetében a BZSH korábban már jelezte: ellenállás esetén nem ragaszkodnak ahhoz, hogy megvalósítsák elképzeléseiket az újlipótvárosi iskolában, hiszen ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a szülők legalább 50 százalékának hozzá kellett volna járulnia.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.