Négyezerre nőtt az esetleges pályaelhagyók száma a státusztörvény miatt

Már több mint négyezren jelezték a felmondásukat, amennyiben a kormány bevezeti a státusztörvényt. Közben új petíció is indult, ebben azt próbálják megakadályozni, hogy a törvény az Országgyűlés elé kerüljön.

  • Székács Linda

Átlépte a négyezret azoknak a tanároknak a száma, akik azt ígérik, elhagyják a pedagóguspályát, ha hatályba lép a kormány által tervezett státusztörvény. A petíciót közel két héttel ezelőtt indította a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógus Egység annak felmérésére, hányan mérlegelik a felmondást az egységes jogállási törvény hatályba lépése esetén.

A szakszervezetek szerint a június 1-től bevezetendő, minden közoktatásban dolgozót érintő státusztörvény több szempontból is negatív hatást gyakorolna a pedagógustársadalomra. Nehezebb lenne felmondani, mivel a felmondási időt 2 hónapról 6 hónapra növelnék, a napi maximum munkaidőt pedig 8-ról 12 órára, ezzel arányosan tehát a heti munkaidő maximuma is 32-ről 48 órára növekedne. A bérsávok szerinti díjazás miatt továbbá közel 600 ezer forintos bérszakadékot eredményezne egyes munkavállalók között és megtiltaná azt is, hogy "a pedagógusok bármilyen formában kritikusan szólaljanak fel a közoktatás állapotával kapcsolatban, legyen ez akár egy tüntetés, interjú vagy blogbejegyzés."

A státusztörvény benyújtása ellen tiltakozva a Tanítanék és a noÁr is aláírásgyűjtést indított, ők azt kérik a támogatóiktól, írják alá a petíciót, amennyiben egyetértenek azzal, hogy a státusztörvény nem kerülhet az Országgyűlés elé.

 

‼️ NE NYÚJTSÁK BE A STÁTUSZTÖRVÉNYT! ‼️

‼️ NE NYÚJTSÁK BE A STÁTUSZTÖRVÉNYT! ‼️A kormány olyan törvényt készít elő, amely teljesen felforgatná az oktatási dolgozók és a diákok életét! Ezt nem hagyhatjuk.A státusztörvény többek között:- megszüntetné a pedagógusok szólásszabadságát,- politikusok és káderek hatáskörébe utalná a pedagógiai programok elfogadását,- lehetővé tenné a pedagógusok és a szülők megfigyelését.������ https://noar.hu/statusztorveny ������Meg kell akadályoznunk, hogy a törvénytervezet az Országgyűlés elé kerülhessen, hiszen tudjuk, hogy a kormány a kétharmaddal bármit elfogadtat. Írd alá a Tanítanék és a noÁr által támogatott petíciót, ha egyetértesz, hogy a státusztörvény NEM kerülhet az Országgyűlés elé!

Posted by noÁr on Thursday, April 6, 2023

Meg kell akadályoznunk, hogy a törvénytervezet az Országgyűlés elé kerülhessen, hiszen tudjuk, hogy a kormány a kétharmaddal bármit elfogadtat

- érvelnek.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.