"Nem véleményezi" a Belügyminisztérium a gyerekeik hiányzása miatt börtönbe vonuló borsodi szülők ügyét

Vadai Ágnes ellenzéki országgyűlési képviselő Pintér Sándort kérdezte az ügyben, érdemi választ azonban nem kapott.

  • Székács Linda

Tájékoztatom, hogy a Belügyminisztérium sajtóban megjelent cikket nem véleményez - adta válaszul Pintér Sándor belügyminiszter megbízásából Rétvári Bence államtitkár Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese írásban benyújtott parlamenti kérdésére.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő azzal a március elején megjelent tényfeltáró videóval kapcsolatban kérdezte a belügyminisztert, amelyből kiderült, a legszegényebb borsodi településeken a szülők kénytelenek börtönbe vonulni a gyerekeik igazolatlan iskolai hiányzásaik miatt. A Szabad Európa Szabadon műsorának "Adósok börtöne" című részében az adás készítője ugyanis arról számol be; tavaly szeptemberig több mint 3600 esetben összesen 105 millió forintra bírságoltak meg családokat azért, mert a gyerekeik lógnak, vagy egyáltalán nem járnak iskolába, azok a szülők pedig, akik nem tudják kifizetni a büntetéseket, akár hetekre is kénytelenek börtönbe vonulni és ott leülni a bírság összegét.

 

Vadai Ágnes az üggyel kapcsolatban azt kérdezte az érdekelt minisztériumtól, "Tényleg ezt tartják a legjobb megoldásnak?", érdemi választ viszont nem kapott a kérdésére.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.