150 millió forintért bárki megvehet egy általános iskolát Szentesen

Iskola épület, tornaterem, ebédlő, kazánház, szolgálati lakás – ezt mind megkaphatja az, aki megveszi az 5918 négyzetméteres területen elfekvő épületegyüttest.

  • Eduline

Közel 150 millió forintért eladóvá vált Csongrád-Csanád megyében egy 5918 négyzetméteres területen elfekvő, téglafalazatú épületekből álló ingatlan, amely néhány éve még általános iskolaként működött – olvasható az ingatlanbazar.hu hirdetésében.

A Damjanich János Általános Iskola 1927-ben kezdte meg működését és egészen 2011-ig funkcionált iskolaként. A hirdetésben azt írják, hogy felújítandó, de számtalan módon lehet használni az épületet: szálláshelynek, táboroztatáshoz, üzemek, telephelyek kialakítására és természetesen oktatásra is alkalmas.

Nem ez az első hasonló hirdetés mostanában, március közepén az Ugytudjuk.hu számolt be róla, hogy a Vas megyei Kőszeg történelmi belvárosában is árulják egy volt általános iskola épületét. Azt a cikk szerint mintegy 190 milliónak megfelelő euróért. A két szintes, közel kétezer négyzetméteres épületről azt írták: kialakítható benne például idősek otthona, szálloda, de akár lakásokra is tagolható.

(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Joe Pee, Unsplash)

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.