Felfüggesztették egy nemzetközi iskola működését Oroszországban

A moszkvai Anglo-American School több szabálysértést is elkövetett.

  • Eduline/MTI

Felfüggesztette a moszkvai angol-amerikai iskola tevékenységét az orosz fővárosi bíróság - tette közzé vasárnap az RBK című gazdasági napilap.

Az intézkedés oka, hogy az ügyészség közigazgatási szabálysértés állapított meg az Anglo-American School of Moscow (AAS) működésében. A kifogások között szerepelt, hogy az iskola az arra vonatkozó rendeletet megsértve nem dolgozott ki a nemzetközi baccalaureátusi és a Common Core State Standard programon alapuló kiegészítő általános oktatási kurzusokat és a tanintézményben képesítés nélküli tanárok is oktattak.

Az 1949-ben alapított intézménynek körülbelül 1200 tanulója van, köztük amerikai, kanadai és brit diplomaták gyerekei is, akik az óvodától kezdve egészen a 12. osztályig tanulhatnak a nemzetközi oktatási programot kínáló angol-amerikai iskolában.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.