Az iskolákban landolnak a népszámláláson használt tabletek, de a diákok nem örökbe kapják őket

KSH a tavalyi népszámláláson használt tabletek egy részét a közoktatás digitalizációjára fogja fordítani, és iskolákhoz kerülnek szerte az országban.

  • Eduline

Ahogy már mi is megírtuk, a tabletek (egy része biztosan) az iskolákhoz kerül majd. A hvg.hu megkérdezte a Belügyminisztériumot, hogy hány iskola kap a 22 ezer tabletből, mikorra szállítják le ezeket, a diákok mellett kapnak-e a tanárok is, illetve ki és mi alapján dönti el, hogy melyik intézmény és hány eszközt kap?

A lap szerint a tárca válaszából mindössze annyi derült ki, hogy "a tableteket a tankerületi központok osztják szét az intézmények között, kiszállításuk 2023 áprilisában kezdődik”.

Fontos részlet az is, hogy az iskolai laptopprogramnál állami tulajdonban maradnak a gépek, a felhasználók viszont a tervek szerint az érettségi után az akkori értékükön megvásárolhatják. Viszont ezt a tabletek esetében nem így lesz, a tárca szerint az eszközök állami tulajdonban maradnak, megvásárlásukra nem lesz lehetőség.

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.