Újra felszólította az ENSZ a tálibokat, hogy vonják vissza a nőket érintő korlátozásokat

Az ENSZ a nemzetközi nőnap alkalmából felszólította az Afganisztánban hatalmon lévő tálib vezetést, hogy vonja vissza a nőket érintő szigorú korlátozásokat az országban - jelentette a dpa német hírügynökség szerdán.

  • Eduline/MTI

"A nők jogait illetően a tálib uralom alatt lévő Afganisztán továbbra is a legelnyomóbb ország a világon - mondta Roza Otunbajeva, az ENSZ afganisztáni támogató missziójának vezetője. "Nemzeti öncsonkítás az ország lakosságának felét otthonukba bezárva tartani a világ egyik legnagyobb humanitárius és gazdasági válságának idején" - tette hozzá. Elmondása szerint a korlátozások csak még jobban elszigetelik Afganisztánt saját állampolgáraitól és a világ többi részétől.

Amióta az iszlamista mozgalom visszatért a hatalomba Afganisztánban 2021 augusztusában, az ázsiai ország az egyetlen a világon, amelyben a nők oktatását korlátozzák. A tálibok először a középiskolai oktatást tiltották meg a kamaszlányoknak. Decemberben pedig a nők egyetemi oktatását tiltották be, arra hivatkozva, hogy "megsértették az iszlám viselet és koedukáció szabályait". A nőket számos állásból is kizárták, egyebek mellett a civil szervezeteknél végzett munkákból is.

Az Európai Tanács kedden bejelentette, hogy az Európai Unió globális emberi jogi szankciórendszerének keretein belül büntetést szabott ki három szervezetre és kilenc személyre, köztük két afganisztáni tálib miniszterre.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.