"Még nincs vége" - szombaton ismét több ezer pedagógus tüntetett Portugáliában

Már hatszor egyeztettek a kormánnyal, megoldás viszont még mindig nem született.

  • Eduline

Több ezer tanár vonult az utcára szombat délután Portoban és Lisszabonban - számolt be róla a Portugal Resident.

A pedagógusok azt követően vonultak ismét az utcára, hogy februárban számos sztrájknapot tartottak, a pedagógiai szakszervezetek pedig összesen hat alkalommal tárgyaltak a kormánnyal, változást azonban egyelőre egyik sem hozott. Marcelo Rebelo de Sousa, az ország elnöke szerint bár "kilátásban van", hogy a kormány megegyezzen a pedagógusokkal, a szakszervezetek szerint sokkal inkább patthelyzet áll fenn, mivel néhány követeléssel kapcsolatosan a miniszterelnök kijelentette; sosem fognak megtörténni.

Korábban már megírtuk, hogy a tiltakozó tanárok elsősorban fizetésemelést szeretnének, a pályakezdők bére ugyanis 1100 euro (körülbelül 400 ezer forint), a magasabb pozícióban dolgozó pedagógusok pedig kevesebb, mint 200 eurót (740 ezer forint) keresnek, aminek nagy részét elvitte az infláció és a növekvő lakhatási költségek, de problémájuk van a zsúfolt órarendekkel is, amiket a kormány még három tanórával bővítene. Február végén voltak, akik napokon keresztül a parament épülete előtt virrasztottak, de csütörtökön a pedagógusok mellé álltak a közalkalmazottak és a szociális szektorban dolgozók is, az iskolák pedig zárva tartottak.

Az eredménytelen tárgyalások miatt március első hétvégéjén ismét több ezres tüntetéseket szerveztek a főváros mellett Portoban, Portugália második legnagyobb városában is, március 9-én pedig a kormány újra tárgyal majd a szakszervezetekkel.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.