Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Két diák életét vesztette, egy tanár pedig megsebesült hétfőn az amerikai Iowa állambeli Des Moines városának egyik magániskolájában történt lövöldözésben - közölte a helyi rendőrség.
A rendőrséget helyi idő szerint délután egy órakor riasztották a belváros peremén található oktatási intézményhez, ahol éppen egy oktatási programot szerveztek problémákkal küzdő fiataloknak. A programot Will Holmes (művésznevén Will Keeps) rapper hívta életre Starts Right Here (Itt kezdődik) néven.
A helyszínen két válságos állapotban lévő diákot megpróbáltak újraéleszteni, azonban később a kórházban belehaltak sérüléseikbe. Egy tanárt súlyos sérülésekkel szintén kórházba szállították.
Nagyjából 20 perccel a lövöldözést követően a rendőrség a közelben megállított egy járművet és őrizetbe vett három gyanúsítottat, egyikük elmenekült, de egy kutyás egységgel sikerült elfogni.
Egy szemtanú, akinek irodája az iskola közelében található, a Des Moines Register című lapnak arról számolt be, hogy látott valakit elfutni a helyszínről nyomában rendőrökkel és járőrkocsikkal.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.