Mutatjuk, mit tehettek, ha hibát vesztek észre a középiskolai felvételi tesztek javításában

Szombat délelőtt több mint 71 ezer magyar diák írta meg a középiskolai központi felvételit. Az eddigi visszajelzések szerint a magyar korrekt, a matek viszont annál nehezebb volt: a vizsgázóknak három feladattal is meggyűlt a bajuk. Bár a kiértékelt eredményekre néhány napot még várni kell, mutatjuk, mit tehettek, ha problémátok akad a feladatlapok értékelésével.

  • Eduline

A középiskolák egy része már közzé is tette, mikor lehet megnézni a kijavított dolgozatokat. Ha a megtekintés és a feladatok ellenőrzése után úgy gondoljátok, hogy a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés született, a megtekintést követő első munkanapon, legkésőbb 16:00-ig észrevételt tehettek erről az érintett intézményben. Ha ezt esetleg elmulasztjátok, egy napon belül nyújthattok be igazolási kérelmet.

Az észrevétel benyújtását követően a vizsgát szervező iskola 3 munkanapon belül elbírálja azt, és indoklással együtt határozatot küld a döntésről.

Ha az eredménnyel ezt követően is elégedetlenek vagytok, a döntés kézhezvételét követő három napon belül, a vizsgát szervező középiskolában fellebbezést nyújthattok be az Oktatási Hivatalhoz.

felvi.hu

Nagyon fontos, hogy ezt kizárólag abban az intézményben tehetitek meg, ahol a központi felvételi vizsga zajlott. A fellebbezés benyújtását követően az Oktatási Hivatalnak nyolc napja van, hogy elbírálja azt. Ennek eredményét elektronikus vagy postai úton, írásban közlik majd az iskolával és a fellebbezést benyújtó kérelmezővel is.

A fellebbezés benyújtásáról és a központi felvételi vizsgáról itt olvashattok bővebben.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.