Elbocsátottak egy nyugdíjas matematikatanárt, aki korábban többször részt vett polgári engedetlenségben

Azonnali hatállyal megszüntette a tankerület a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum egyik tanárának jogviszonyát – aki nyugdíjasként, részmunkaidőben tanított matematikát.

  • Eduline

A Telex azt írja, Szabó Mártonnal december 31-én járt volna le a próbaideje, de egy december 19-i levélből kiderült: indoklás nélkül megszüntették a jogviszonyát, december 30-tól.

Szabó Márton elmúlt 70 éves, két és fél éve kezdte a tanári pályfutását, korábban közgazdász-matematikusként szerzett diplomát, és elemző közgazdászként dolgozott. Az első két tanévben nyugdíjasként óraadó tanár volt, szeptembertől tanított részmunkaidőben az iskolában, az új konstrukció miatt töltötte a próbaidejét.

A tiltakozásokban mindig is aktívan részt vett, mert komoly problémának tartja a közoktatás állapotát, az alacsony fizetéseket, a sztrájktörvényt. Ezért szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy alkalommal részt vett a polgári engedetlenségben. A Telexnek azt mondta, nem anyagi kényszerből ment tanítani, és nem is szeretné még abbahagyni.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.