"Pintér volt az utolsó csepp a pohárban" - újabb tiltakozó tanár mondott fel

Simkó Edit iskolájában egyedül tiltakozott a tavaly februári demonstrációs hullám idején, most úgy döntött: ő is felmond.

  • Eduline

Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp. Egy tudatlan ember teljes dilettantizmusa és gonoszsága tükröződik legújabb ötletéből. Milyen ostoba pontok. Milyen aljas pontok"

- írta a tanárnő Facebook-posztjában, amit azután posztolt, hogy a Népszava megíera, a minisztérium hamarosan bevezetni tervez egy belső értékelési rendszert az iskolákban.

Simkó Edit szerint az új adminisztratív eszköz besúgást és nemtelen versengést hozhat az iskolákban, és mint írja:

Az éhbérért, rabszolgaként dolgoztatott tanárok összevesznek a koncon. Az intézményvezetők valójában maguk is rabok, folytatja később, de hatalommámort kaphatnak, ha gyengék, és kéjjel büntetnek, illetve jutalmaznak.”

Belső mérés?

A Népszava a birtokába került belügyminisztériumi dokumentum alapján azt írta, évenkénti belső értékelést vezetnének be a nevelési-oktatási intézményekben, a pedagógusoknak többek között „személyes teljesítménycélokat” kellene kitűzniük minden tanév elején, emellett tíz kompetenciterületen kellene megfelelniük.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.