Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ismét állásfoglalást adott ki a közoktatás helyzetével és a kirúgott tanárokkal kapcsolatban.
Az MTA elnöksége a saját megfogalmazásuk szerint: "magyar közoktatás jövőjéért érzett felelősségétől vezérelve" tette mostani nyilatkozatát. Szerintük az egyre feszültebb helyzetben üdvözlendő, hogy "párbeszéd indult" a közoktatás problémáinak megoldásáról a kormány és a tanárok képviselői között, de a párbeszédet ki kell terjeszteni minden érintettre.
Pintér Sándor belügyminiszter korábban azt mondta, a tanárok nem fogalmaznak meg javaslatokat (igaz, hónapok óta megvan a kilencpontos követelésük, mely jóval több egyszerű bérrendezési kérdésnél), az MTA most a miniszter segítségére sietett és gyorsan meg is fogalmaztak pár javastatot.
Az akadémia a megoldáshoz felajánlotta tagjai és testületei, különösen a Pedagógiai Tudományos Bizottság és a Közoktatási Elnöki Bizottság tudását és tapasztalatait, hogy segítse egy tudományosan megalapozott, korszerű közoktatás feltételeinek kialakítását.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.