Megfenyegette az egyik budapesti tankerület vezetőjét egy férfi, zaklatás miatt indult eljárás ellene

Zaklatás miatt indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki megfenyegette az egyik tankerületi igazgató családtagjait - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.

  • eduline/mti

A közlemény szerint a 24 éves szombathelyi férfi az egyik fővárosi tankerületi központ vezetője munkahelyi címére küldött elektronikus levelet, amelyben egyebek mellett azt írta "elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat", valamint azt, hogy "anyádat is kibelezzük".

A BRFK nyomozói azonosították a férfit, aki beismerő vallomásában azt mondta, nem Magyarországon tanult, Ausztriában járt iskolába, és jelenleg egy osztrák cégnél dolgozik, az igazgatót pedig nem ismeri, de rá akart ijeszteni.

A tettét "nagyon megbánó", szabadlábon védekező férfi ellen erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt indult eljárás - áll a közleményben.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.