A Belügyminisztérium azt sugallja a kérdőívében, hogy a tanárok "vonják be" a diákjaikat a tiltakozásokba

A Belügyminisztérium nemrég indult online felmérésben a kérdések között helyet kapott egy olyan is, mely arra utal, hogy a minisztérium szerint a tanárok "vonják be" a tiltakozásokba a diákokat.

  • Eduline

Kérjük, jelölje, hogy egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?”

- szúrta ki a hvg.hu a minisztérium kérdőívének egyik különös kérdését. Az oldal a válaszlehetőségekre is felhívja a figyelmet: "igen, nem, nem tudom". Azaz a szülőknek azt kell eldönteniük, mit kezdenek a Belügyminisztériumnál tényként kezelt állítással.

Ahogy már írtunk róla, most éppen a szülőket kérdezi a Belügyminisztérium a közoktatás helyzetéről. „Kitöltése anonim, nem kell hozzá személyes adatot megadni. A kérdőívet fejlesztők kiiktatták a Kréta rendszer sajátosságát, így a válaszok rejtve maradnak az osztályfőnökök és a tanintézetek munkatársai előtt" – idézi a hvg.hu a felmérést készítő KRÉTA felszólítását.

A minisztérium szerint „a többi között a biztonságos és rendezett iskolai környezetre, a házi feladat elkészítésének időigényére, a tanulók tanítási órákon kívüli, szervezett elfoglaltságára, az iskolai teljesítmény objektív mérésére” vonatkoznak a kérdések.

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu