Többhetes, "gördülő" munkabeszüntetést hirdettek tanárok az ország egyik legjobb gimnáziumában

Hétfőtől „gördülő munkabeszüntetésbe” kezd a budapesti Eötvös József Gimnázium harminchat tanára. Az akció minden korábbinál tovább – egészen a téli szünet első napjáig – tart majd. Azt írják: nincsenek magukra hagyva, szülők és diákok állnak sorfalat körülöttük.

  • Eduline

„Évek óta próbáljuk felhívni a figyelmet az oktatási rendszerünkben tapasztalható hiányosságokra, elégtelen működésmódokra és az ebből fakadó veszélyekre. Az elmúlt 9 hónapban a figyelemfelhívás egyre többféle eszközével – sztrájkkal, polgári engedetlenséggel, tüntetéssel, élőlánccal, flashmobbal, ülősztrájkkal és így tovább – éltünk, és próbáltunk valódi párbeszédet generálni az oktatásirányítás és a pedagógiai munkát érdemben végző szereplők között. Eredménytelenül, hiszen ez a rendszer továbbra is kezelhetetlenül óriási és feleslegesen bürokratikus, a modern munkaerőpiac valódi igényeit elvétve veszi figyelembe, múlt századi tartalmi és módszertani elemek által meghatározott normák és szabályok mentén szerveződő, korszerűtlen tákolmány. Nem tehetünk mást: ellenállunk” – írják nyilatkozatukban.

Az Eötvös az ország egyik legjobb gimnáziuma – idén a budapesti Fazekassal holtversenyben a második helyen végzett a HVG középiskolai rangsorában. Az intézmény harminchat tanára döntött úgy, hogy hétfőtől egészen a téli szünetig „gördülő munkabeszüntetést” tartanak – azt írják, az akciót a Karinthy Frigyes Gimnázium és a Brassó Utcai Általános Iskola kezdeményezésére indult egyhetes munkabeszüntetés inspirálta, azt szeretnék folytatni.

„Ellenállunk, mert nem lehetünk egyenlők a félelemmel, nem gondolhatjuk magunkról azt, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk egy olyan helyzetben, amikor az oktatás éppen a végét járja. Azt a tátongó ürességet, ami az oktatás felületén keletkezett, már nem lehet semmilyen ürüggyel, magyarázattal, lózunggal betömni. Ki kell lépni a bozótból! Közösen kell megkeresnünk a tisztást” – folytatódik a nyilatkozat.

A tiltakozók – írják – nem állítják, hogy nincs veszítenivalójuk, ez a kiállás is hozhat drasztikus következményeket maga után, „de erkölcsi kötelességünk megtenni mindazt, amit lehet”. „Nem vagyunk magunkra hagyva, szülők és diákok állnak sorfalat körülöttünk. Nincs másik út, együtt kell ellenállnunk! Csatlakozz te is! Légy ellenállás!” – zárul a nyilatkozat.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.