Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mivel a korábbi diáktüntetések szervezőit eddig még nem hívták meg a köztévébe, az Egységes Diákfront most úgy döntött, egyszerűen meghívatják magukat.
A március tizenhatodikai demonstráció, a szeptember másodikai vonulás, az október ötödikei hídfoglalás és az október tizennegyedikei tüntetés szervezőiként – mivel meghívásunk elmaradt – ezúton követeljük a köztévétől az Egységes Diákfront invitációját a köztévébe, hogy megfelelő módon bemutathassuk a magyar népnek a közoktatás helyzetét és reprezentálhassuk álláspontunkat!
- írja a Diákok a Tanárokért és a Grund nevű diákcsoportból szerveződött Egységes Diákfront abban a felhívásban, amelyet november 9-én küldtek a köztévének.
A szervezet azt írja, ha hét napon belül nem érkezik megkeresés az MTVA részéről, megmozdulásaikat folytatni fogják, és kiterjesztik a köztévé székházára is. Támogatóikat arra kérik, hogy ebben az esetben csatlakozzanak hozzájuk, és követeljék együtt az "oktatás helyzetéről való megfelelő tájékoztatást."
A diákoknak más feltételeik is vannak, a beszélgetésnek:
• az M1-en,
• hétköznap, főműsoridőben (tehát 18:30 és 21:30 közötti időszakban),• legalább öt percig,• élő adásban kell zajlania
- írják, majd hozzátették: a köztévé válaszát "tűkön ülve" várják.
Korábban egyébként az oktatást támogató civil szervezetek petíciót indítottak, hogy az MTVA olvassa be azt a kilenc követelést, amelyet a pedagógusok és a diákok közösen fogalmaztak meg. Bár a vezérigazgató, Papp Dánieltől kezdetben érdekes választ kaptak (sdfsdfsdf), az M1 híradójában később beolvasták a követeléseiket.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).