Ballagással hívják fel a figyelmet a pályaelhagyó tanárokra november 8-án

Tanárballagással hívják fel a figyelmet a pályaelhagyás problémájára, és "a közoktatás egészének tarthatatlan állapotára" november 8-án Budapesten, a Deák Ferenc téren.

  • Székács Linda

"Szeretettel hívunk minden pedagóguskollégát, szülőt, hozzátartozót, öregdiákot és támogatót egyházi fenntartású iskolák és óvodák pályaelhagyó és – egyelőre – pályán maradó pedagógusainak ballagására, ahol a pedagógusokat szülők és öregdiákok búcsúztatják" - írják az esemény Facebook-oldalán.

Az egyházi iskolák tanárai által szervezett rendezvény november 8-án, kedden 17:00-kor kezdődik a budapesti Deák Ferenc téren, ahol a tanárok ballagását, és ballagási énekeit követően rövid beszédeket mondanak, a támogatóktól és résztvevő szülőktől, diákoktól viszont azt kérik; ne hozzanak magukkal transzparenseket, helyette egy szál virággal köszöntsék a ballagó pedagógusokat.

"Pedagóguskollégáknak megjelenés lehetőleg a ballagáshoz illő öltözetben. Kérjük, hogy a kollégák viseljenek ballagási tarisznyát! Továbbá hozzanak magukkal egy szalagot, melyen a keresztnevük, a tanított tantárgyuk, és a pályán eltöltött éveik száma szerepel" - kérik a rendezvény szervezői.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.