Elhatárolódik iskolája az október 23-i diáktüntetésen slamelő diák felszólalásától

Pakolai Lili slammelt a vasárnap délutáni tüntetésen.

  • Székács Linda

Tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás jogát, de elhatárolódik tanulójuk, Pankotai Lili október 23-i káromkodó felszólalásától a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója, Nyisztor Zsolt - írja a Telex.

„Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját” – írta az intézmény igazgatója hétfő reggel Facebookon, azt követően, hogy tanulójuk, Pakolai Lili a tegnapi több ezres szolidaritási tüntetésen egy káromkodásokkal teletűzdelt slammel állt színpadra.

„Nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír Tv, hogy ki kinek a f***t sz***a teli erőből (…), hanem az, hogy valaki vállalja a véleményét” – fogalmazott a pécsi középiskolás október 23-án a Műegyetem rakparton tartott tüntetésen.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.