Menekülttáborokban élő gyerekek könyörögnek pénzért a Tiktokon

Adományokért könyörögnek a TikTokon szíriai menekülttáborban élő gyerekek. A BBC szerint azonban a pénz nagy részét nem ők kapják meg.

  • Eduline

Óránként akár 1000 dollárt is megkereshetnek a Tiktokon pénzt kérő gyerekek, de a bevételnek nagyjából a 70 százaléka a kínai céghez kerül, és az úgynevezett „Titktok-közvetítők” is eltesznek valamennyit ebből az összegből – derül ki a BBC cikkéből.

Gyakori, hogy a TikTok szerződést köt olyan ügynökségekkel, amelyeknek az a dolguk, hogy influenszereket gyűjtsenek  élő közvetítésekhez. A szíriai menekülttáborokban is ilyen ügynökök végzik a munkát. Telefont és internetet adnak az ott élő családoknak, akik cserébe adományért könyörögnek élő közvetítésben.

Öt hónapon keresztül figyelt 30 ilyen fiókot a BBC, és saját maguk is tesztelték a platform működését, ami alapján arra jutottak, hogy egy órán belül nagyjából 1000 dollár értékű ajándékot küldenek nekik a nézők - a néhány centes digitális rózsáktól a körülbelül 500 dollárba kerülő virtuális oroszlánokig – hogy igy segítsék a rászorulókat.

A TikTok tagad

A TikTok azt állítja, hogy az adományok után járó bevétele jóval kevesebb, mint hetven százalék, és azonnali lépéseket fognak tenni a „kizsákmányoló koldulás” ellen. A BBC előszőr az alkalmazáson keresztül jelentette a fiókokat, de ott nem jártak sikerrel. Ezt követően személyesen keresték meg a céget, ennek hatására az összes fiókot törölték.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.