Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Csütörtök délután tüntetést szerveztek a Belső-pesti Tankerületi Központ Damjanich utcai épülete elé, ahova az Eötvös József és a Madách Imre Gimnázium korábban polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusai közösen vették át a levelüket.
A hvg.hu tudósításában azt írja, több száz szülő, diák és támogató kísérte el őket, a tankerület épületére pedig üzeneteket ragasztottak.

"Kötelességünk kiállni a pedagógusaink, ezáltal közvetve a gyermekeink mellett is" – mondta a demonstráció egyik felszólalója, aki szerint a tanárok fenyegetése helyett többek között az iskolák épületeinek állapotával és a gyerekek igényeihez igazodó tantervvel kellene foglalkozni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.