Győrben is összeköltöztethetnek több középiskolát, és mindenhol maximum 18 fok lesz

Október 1-től új szabályokra számíthatnak a Győri Szakképzési Centrumhoz tartozó tizennyolc győri és mosonmagyaróvári középiskolában.

  • Eduline

Sajtóhírek szerint első körben több iskola költözhet, a győri Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum október 15-től ideiglenesen bezárhat, a diákok a Baross iskolába költözhetnek - írta meg a Telex az Új Szó cikkére hivatkozva. Az is felröppent, hogy ezzel egy időben a Baross diákjai Deák Ferenc Közgazdasági Technikumban tanulhatnak majd úgy, hogy délelőtt az egyik, délután a másik iskola diákjainak lesznek órái a tanintézetben.

De annak az ötlete is felröppent, hogy gázon és a villanyon úgy spórolnának az intézményekben, hogy mindenhol 18 fok lehet a maximum hőmérséklet - sőt van, ahol a folyóson csak 12 fok. A tornatermek használatával kapcsolatban is lehetnek változások, de a kollégiumokból is kiköltöztetnék a diákokat hétvégére, ugyanis ott is levennék a fűtést.

A lap szerint az érintett iskolákat a napokban értesítik majd, több iskolában pedig jövő héten szülői értekezletet is tartanak. A Telex egyébként megkereste az intézkedések kapcsán a Győri Szakképzési Centrum főigazgatóját kérdéseinkkel, választ egyelőre nem kaptak.

Debrecenben már döntöttek

Ahogy már megírtuk, legalább hat technikumot összevonnak október 1-jétől Debrecenben az elszálló rezsiköltségek miatt: a fűtési szezon idején két középiskola osztozik majd egy épületen, a diákok pedig délelőttös és délutános "turnusban" járnak majd be az órákra.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.