Komoly bajban van a brit iskolák egy része az elszálló energiaárak miatt

Nincs pénz osztálykirándulásra, laptopokra, sőt már új tankönyvekre sincs.

  • Eduline

A több mint 100 ezer fonttal magasabb energiaárak miatt már tankönyvekre sincs pénze több essexi iskolának – írja a BBC.

Vic Goddard, a Passmores Co-operative Learning Community négy essexi iskolát támogató szervezet vezérigazgatója és az egyik érintett intézmény igazgatója szerint annyira rémisztő az iskolák helyzete, hogy ha a diákok új tankönyveket kérnének, nemet kellene mondaniuk rá.

Az iskolák költségvetését a tavalyiaknál őszre akár 200 ezer fonttal is magasabb rezsiszámlák nehezítik. A brit kormány 5 és 8,9 százalék közötti béremelést szavazott meg a tanároknak, amit szintén az intézményeknek kell kigazdálkodniuk. Már nem tudják a kirándulásokat finanszírozni, laptopokat biztosítani a rászoruló diákoknak.

Az angol oktatási ninisztérium szóvivője szerint a következő negyedévben a kormány négymilliárd fonttal tervezi növelni az iskolák támogatását, főként azért, hogy fedezni tudják a többszörösére nőtt energiaárakat. A frissen beiktatott miniszterelnök, Lizz Truss azonban még nem közölte a válságkezelési tervezetét.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.